A lelki egészség nem egy statikus állapot. Tennünk kell azért, hogy megőrizzük. Mikor vagyunk lelkileg egészségesek? Amikor a mentális, érzelmi és szociális jólélt állapotában vagyunk. Amikor úgy érezzük, hogy elégedettek vagyunk és boldogok. Amikor azt éljük meg, hogy a teljesség állapotában vagyunk.
És volt egyszer egy közösségi média….
„Elegem van a Facebookból! Állandóan azt kell látnom, hogy XY most ment férjhez. A másiknak most született meg a gyereke. A harmadik körbe utazza a világot. A negyedik most vett egy házat, az ötödik meg egy autót. Én meg itt vagyok, és/vagy nincs párom, saját lakásom, autóm, nem tudom körbe utazni a világot, mert állandóan dolgozok, de hallod, annyi idős vagyok, mint ők! De most komolyan kérdezem, mit csinálok rosszul?”
Te is érezted már magad hasonlóan?
Az elégedetlenséget, hogy a te életed nem olyan szivárványos, mint a többieké, akiknek látszólag minden olyan szép és jó, és előrébb tartanak, mint te? Megmutatnak valamit, ami neked nincs, és már is hiányt kezdesz érezni, és az életed már nem olyan teljes, mint ahogy eddig gondoltad. Valaki megházasodik, és egyből azon kezdesz töprengeni, hogy te vajon mikor állapodsz meg? Pedig ez ilyen szinten eddig nem foglalkoztatott, mert más prioritásod volt. Aztán úrrá lesz rajtad egy pánikszerű érzés, hogy sietni kell, behozni a lemaradást, és gyorsan találni valakit, hogy meg tudd mutatni neked is van párod, valahova elmenni és posztolni minden pillanatot, hogy azt a látszatot keltsd, hogy te is milyen jól érzed magad, hogy valahol vagy. Kell a sok lájk!
A lelki egészségre nézve a közösségi média meglehetősen káros, de eleve több sebből vérzik ez az egész. A beszélgetéseim nagy részéből kiderült, hogy ez a gondolat egészen addig nem foglalkoztatta az embereket, amíg nem látták Facebookon vagy Instán, és addig nem élték meg hiányként sem. Hogyhogy? Mert addig a saját életükkel foglalkoztak, és nem máséval.
Van egy ilyen tendencia, ha megfigyelitek, hogy 30 éves korukra (vagy talán már előbb is) az emberek MINDENT el akarnak érni. Férj/feleség, gyerek, tökéletes ház, munka, autó, stb. És mi a baj ezzel? Gond, ha az embernek nagyratörő tervei vannak?
Dehogy, azzal nincs baj, csak eléggé szűknek tűnik ez az időkeret. Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint a személyiségünk 8 szakaszban, előre determinált módon bontakozik ki.
Hogy tessék?
A modelljének az a lényege, hogy az életünk 8 szakaszra bontható. Minden szakasznak megvan az optimális ideje és időtartama. Mindegyik szakaszban van egy-egy feladatunk, és minden szakasz eredménye azon is múlik, hogy az előző szakaszban mennyire sikerült jól megoldanunk a krízist. Oké, köszi a pszicho leckét, de ez hogy jön ide?! Szeretnék rávilágítani mi a bökkenő a „30 éves korig érjünk el mindent” tendenciával.
A modell hatodik szakasza a fiatal felnőttkor időszaka, amit a pszichológusok 20-40(!!) éves korig határolnak be. (hoppá, hello 30…). Ez az időszak az intimitásról, és az elköteleződésről szól. Ebben a szakaszban fejezi be a személy a tanulmányait, és képessé válik az intim kapcsolatok, az érett párválasztás és a szoros barátságok kialakítására. És mindezt tegye anélkül, hogy a saját identitását feladná. Szóval a fő feladatok itt:
1. közös életstílus kialakítása a partnerrel, és
2. a kapcsolat ápolásának képessége.
Amennyiben sikertelenség éri, az az egyedüllét, izoláció érzését kelti a személyben, emiatt fokozatosan leválik környezetéről, magányos lesz. (pszicho lecke vége!)
Érdemes ezt elkapkodni? Pláne a lelki egészség rovására? Egyáltalán lehet-e a személyiségünk fejlődését siettetni??
A 20as éveik második felében járó nőktől gyakran hangzik el az a mondat, hogy „anyukám ennyi idősen már rég férjnél volt és X gyereket szült”. Ezek a jellegű mantrák alattomos módon rombolják a lelki egészséget, és csak jobban felerősítik a hiány érzését. Ilyen teher alatt hogyan érezze jól magát bárki is a bőrében?
Ráadásul egy olyan összehasonlítás ez, ahol a feltételek teljesen mások (leszámítva a biológiai részt). Anyukáinkhoz képest egy tök más világot élünk. A nagy általánosság elvében írom azt, hogy ők fiatalon elköteleződtek, megházasodtak, és gyereket vállaltak, mert a család megelőzte a karriert. Volt egy stabil munkahelyük, ahonnan kb nyugdíjba mentek. Biztonság; ezt a szót használnám. Ma ahhoz képest valamennyi életterületen bizonytalanság van (ez általános tendencia), gondolj csak bele neked például eddig hány munkahelyed volt, vagy hány partnered, lakásod/albérleted.
Mit tegyünk a lelki egészségünkért?
Mielőtt teljesen ráfeszülnél az életedre, hogy „nem tartasz sehol”, és „nem értél el semmit”, kicsit állj meg, vegyél egy pár mély levegőt, igyál egy csésze teát, és nyugodj meg. Tedd félre a telefont, zárd be a Facebookot és az Instát, és ezt az időt ajándékozd magadnak. A lelki egészségednek is kell egy kis boostolás!
Neked most mi a legfontosabb az életedben?
Erre a kérdésre csak jó válasz van. És ahányan vagyunk, annyi félét fogunk mondani rá. Valaki azt válaszolja, hogy a család, valaki azt, hogy az utazás, valaki meg azt, hogy a saját maga főnöke akar lenni. (És a többi. És a többi.)
Benned is van egy válasz. Az a tiéd, amit nem kell megváltoztatnod csak azért, hogy ugyanaz legyen, mint a többieké.
Mások életének csupán a kirakatát látod a közösségi média felületein. Minden kirakat megnyerő akar lenni, figyelemfelkeltő. Aztán bemész, körülnézel, és azzal jössz ki, hogy „ez nem volt nagy szám”. Most őszintén, ez mit tesz az életedhez? Tényleg szükséged van erre?
Olyan nincs, hogy te sehol sem tartasz. Most is vagy valahol. És ha visszanézel, láthatod mekkora utat tettél meg eddig. Ne bizonytalanodj el, mikor csak annyit látsz, a többiek épp hol vannak. Az ő útjukat nem ismered, de a tiédet igen…
Szóval, ha a lelki egészséged szintjét szeretnéd egy picit feltornázni, akkor őszintén azt tudom javasolni, hogy ne tölts el túl sok időt a közösségi médián, mert többet vesz el, mint amennyit hozzáad az életedhez. Helyette inkább azt az időt szánd magadra, és minden olyan dologra, amely épít és feltölt.
